Belépés a foglaláshoz
Hétfőtől két százalékkal nőtt az arany ára Dubai-ban

Két százalékkal nőtt az arany ára az elmúlt két nap folyamán Dubai-ban, mint ebből is látható, a magánemberek és vállalatok többsége továbbra is stabil biztosítékot lát abban, hogy a pénzét ékszerbe és nemesfémbe fektesse.

Az utóbbi hetekben tartósan nőtt az arany ára Dubai-ban ami igen kedvező hatást gyakorol az emirátus tradicionálisan nagy jelentőséggel bíró ékszeriparára, és közvetve a gazdaság stabilitására.

Az arany ára jelenleg 853-855 dollár unciánként (31.1034768 gramm), ami két százalékkal magasabb a hétfői 834 dolláros, és három százalékkal a múlt heti 822 dolláros árhoz képest.

A Standard Chartered Bank egyik szakembere, Daniel Smith szerint az arany árának növekedéséből jól látszik, hogy a befektetők továbbra is vállalkozásuk biztos pénzügyi alapjaként tekintenek az aranyra, mely iránt így folyamatosan nő a kereslet, ez pedig a nemesfém árának növekedését vonja maga után.

A híres Dubai-i aranybazár


Dubai Google térképe - Nagyobb térképre váltás

Mindez kompenzálja a gazdaság enyhe gyengülését, mely a dollár árfolyamának növekedésével és az alacsony olajárakkal van összefüggésben.

Dubai tradicionálisan Perzsa-öböl térségének aranyfeldolgozó és ékszergyártó központja, mivel az emirátus szabad kereskedelmi üzletpolitikájának köszönhetően az 1940-es évektől számos iráni és indiai aranyfeldolgozó illetve ékszerkészítő vállalat nyitott üzletet a város híres aranybazárjában, vgay tette át székhelyét ide.

 Gold SoukDubai

Becslések szerint a híres Gold Souk-ban folyamatosan mintegy 10 tonna arany van kínálatban vagy áll feldolgozás alatt

Mivel ezek a feltételek azóta sem változtak számottevő mértékben, Dubai jelenleg a világ egyik legnagyobb aranyfeldolgozó és ékszergyártó központjaként is ismert.

Becslések szerint a híres Gold Souk-ban folyamatosan mintegy 10 tonna arany van kínálatban vagy áll feldolgozás alatt, ami jól mutatja az aranybazár jelentőségét, 2004-ben Dubai nem olajból befolyó kereskedelmi bevételeinek 24 százaléka az ékszereladásokból származott.

 

A dubai-i aranybazár

Egy kirakat a sok közzül - Dubai Gold Souk

Az aranybazár-ban a nyári hónapokban a legnagyobb a forgalom, mivel az európai és észak-amerikai turisták többnyire még mindig a nyári hónapokban látogatnak el a legnagyobb számban Dubai -ba, és a kedvező árakat kihasználva szívesen vásárolnak aranyékszereket.

 

A dubai-i aranybazár

A dubai-i aranybazár-ban mintegy háromszáz kiskereskedés és néhány nagyobb üzlet kínálja rendkívül gazdag ékszerválasztékát az idelátogatók számára

Másrészt Dubai -ban igen sok indiai és pakisztáni származású vendégmunkás dolgozik, főként az építőiparban. Ezek a munkások többnyire a nyári hónapokban veszik ki éves szabadságukat, és előtte előszeretettel vásárolnak ékszert otthoni családtagjaik számára, illetve eljegyzési gyűrűket, mivel ebben az időszakban kötnek közülük igen sokan házasságot is.

 

SZG - Dubai Online

Fórum Dubai ->

 


Dubai hotelek, repülőjegy, last minute akciós utak, online foglalás a legkedvezőbb árakon!
Információk, hírek, érdekességek Dubairól. Dubai Online - a No.1 Dubai utazási portál.
Copyright 2011 - MCOnet Hungary Minden jog fenntartva!