

Mint a DAMAC Properties, az emirátus egyik legnagyobb ingatlanberuházó vállalatának igazgatója nyilatkozta ezzel kapcsolatban: „Amint az ingatlanokba befektetett tőke kezd egyre nyereségesebbé válni úgy tér vissza az ingatlanbefektetők, különösen a tengerentúliak bizalma Dubai ingatlanpiaca iránt.”
Egy rövid videó, mely jól érzékelteti Dubai fejlődését
Peter Riddoch szerint több jel arra mutat, hogy az ingatlanszektorban eddig tapasztalt csökkenés most érte el a mélypontját. Pontos és biztos előrejelzést nehéz adni, de a legtöbb általa is ismert helyi beruházó és szakértő bizakodó a jövőt illetően.

Dubai pénzügyi-kereskedelmi központja
Dubai ingatlanpiaca, mely immár öt éve az emirátus gazdaságának legerősebb húzóágazata jelentős visszaesést szenvedett el a tavalyi év végén pénzügyi válság kirobbanását követően. Mivel a befektetők bizalma erősen csökkent az akkori bizonytalan kondíciók miatt, jelentős mennyiségű tőke került kivonásra a szektorból. Több – főként külföldi – újság a totális csőd rémképét vetítette előre, ami valójában megalapozatlan feltételezés volt, a kormány ugyanis még időben komoly pénzügyi segítséget adott a helyi bankoknak, hisz a piac egyik legfőbb mozgatóerejét itt is a felvehető hitelek adják.

A Dubai Marina városrész felhőakarcolói, Dubai fejlődésének ékes bizonyítékai
A Standard Chartered Bank egyik vezetője szerint befektetői bizalom visszatérésének egyik legbiztatóbb jele a kötvénykibocsátások növekedése, melyet a legújabb banki jelentések támasztanak alá. A HSBC pénzügyi konglomerátum által nemrég kiadott jelentés szerint áprilisban négy, májusban ötszázalékos növekedés volt tapasztalható az ingatlanszektorban. A harminc-negyven százalékos zuhanást követően most egy lassú de várhatóan stabil növekedés kezdődött, ami a befektetőket és a szakértőket is meglepte, mivel inkább további gyenge csökkenésre számítottak.

Egy új tengerparti városnegyed makettje, a kulcsfontosságú ingatlanberuházások a válság ellenére id folytatódnak
Abid Junaid, az ETA-Star igazgatója szerint már most látható, hogy nő az ingatlaneladások száma. A vállalat, akárcsak a többi dubai-i ingatlanberuházó a már zajló, átadás előtt álló építkezések befejezésére fordította meglévő tőkéjét, így folyamatosan kerülnek eladásra ingatlanjaik, az olcsó árak pedig vonzzák a befektetőket. Mint nyilatkozta, ebből is látszik, hogy a piac túl van a mélyponton. A nyár folyamán a növekedés mértéke nem lesz túl kimagasló, de ez a korábbi években is így volt, ezt követően azonban az eladások számának jelentős növekedésére lehet számítani.
SZG - Dubai Online