

A Hotel Show szervezői szombaton egy előkészítő sajtótájékoztatót tartottak a rendezvénnyel kapcsolatban, melyen a kiállítás igazgatója, Maggie Moore nyilatkozott a sajtó képviselőinek.
Mint mondta, a jelenlegi pénzügyi válság ellenére is igen erős marad a Perzsa-öböl államainak turisztikai piaca, amit a jelenleg is zajló számos nagy beruházás is bizonyít.
A Dubai-ban zajló Bawadi projektet bemutató rövid videó
Az adatok szerint jelenleg hatvanegy 2010-ig tartó nagyobb szállodaépítési projekt zajlik a GCC államokban, 8.8 milliárd dolláros összegben, ebből huszonkét beruházásnak Dubai ad otthont.
A május 24.-26. között megrendezésre kerülő a Hotel Show 2009 szakkiállítás elsősorban ezeket a fejlesztéseket mutatja be, az expó iránt pedig minden eddiginél nagyobb érdeklődés mutatkozik. A tavalyi Hotel Show kiállításon mintegy 1050 cég képviseltette magát, akik negyvenhat államból érkeztek, az idei rendezvényre ennél legalább tíz százalékkal több kiállítót várnak. A közel-keleti térségben az Egyesült Arab Emirátusoknak származik a legnagyobb bevétele a turizmusból. Így lesz a következő évtizedekben is köszönhetően a rendkívüli látnivalók, az üdülők és a szállodai szobák folyamatosan növekvő számának.
Egy felmérés szerint 2015 -re 180 ezer szállodai szoba kerül átadásra a GCC államokban, mely a háromszorosa a jelenlegi 60 ezernek, ezek legtöbbje pedig a leglátványosabban fejlődő Dubai -ban és közvetlen környékén várja a turistákat.

A Jumeirah Lake Towers Dubai egyik legnagyobb szállodai negyede
A nagyarányú fejlődés olyan projektek keretében történik, mint a Bawadi, a világ leendő legnagyobb kiterjedésű üdülőövezetének az építése.
A kormányzati irányítás alatt álló Dubai Holding leányvállalataként működő Tatweer által épített turistaparadicsom nemcsak a világ legnagyobb turisztikai centruma, hanem egyik legnagyobb bevásárlóövezete is lesz egyben, területén összesen 40 millió négyzetméter bérelhető üzlethelyiség kerül kialakításra.

A Bawadi a világ leendő legnagyobb kiterjedésű üdülő és bevásárló övezete lesz
A fejlesztés mértékének növelésére a legújabb gazdasági elemzések eredményei ösztönözték a befektetőket, a GDP és azzal együtt a turisztikai ágazatból származó bevétel ugyanis szinte minden képzeletet felülmúlóan, átlag 11 százalékkal nőt az elmúlt évben.

A Dubailand Motor City-jének makettje
A Tatweer-nek a Bawadi mellett komoly részesedése van a szintén kulcsfontosságú Dubailand projektben is, mely során Dubai belterületén kerül kialakításra egy szórakoztatóipari és szálloda komplexum, Las Vegas-i stílusú luxushotelekkel és a Disneyland-hez hasonló vidámparkokkal, sportpályákkal.
A tervek szerint a befektetők összesen 6500 hotelszobával bővítik Dubailand szállodai kapacitását, melyből 5100 négy, 1100 pedig ötcsillagos lesz.