Belépés a foglaláshoz
Továbbra is terjeszkedik a dubai-i Emirates légitársaság
Létszámbővítést tervez és 2009 májusától állandó napi járatot indít San Francisco-ba a dubai-i Emirates légitársaság - Dubai turizmus, gazdaság.

A jelenlegi globális pénzügyi válság nem érinti súlyosan a dubai-i Emirates légitársaságot, így továbbra sem lassul terjeszkedésük. Ennek köszönhetően néhány éven belül a világ legnagyobb légitársaságává vállnak, mind a járataik és célállomásaik számát, mind az utaslétszámot illetve légiflottájuk méretét tekintve.

 

Az Emirates reklámfilmje

 

Dubai térképe

 

Az Emirates, mely nemrég költözött be a Dubai-i Nemzetközi Repülőtér új, 3-as termináljába jelentős létszámbővítést tervez a jövő évre, hogy képesek legyenek ellátni bővülő feladataikat.

A légitársaság a jövő év májusától napi, non-stop járat indítását tervezi San Francisco városába, mely a világ jelenlegi leghosszabb távú non-stop légi útvonala lesz.

 

Az Emirates Airbus A380 utasszállító repülőgépe

 

Egy bevezető repülésre már sor is került december 15-én százkilencvenhét utassal, ez volt az eddigi legnagyobb távú megszakítás nélküli repülés, melyet utasszállító repülőgéppel hajtottak végre.

A növekvő igényeket jól jelzi, hogy az Emirates nemrég kezdte meg használni Dubai-i Nemzetközi Repülőtér új és modern felszereltségű terminálját, mely viszont várhatóan csak a jövő év végéig fog tartani. Onnantól ugyanis már megkezdi működését a Jebel Ali Repülőtér utasterminálja is – mely a világ legnagyobb méretű légikikötője lesz pár éven belül – és oda teszik át székhelyüket. A dubai Nemzetközi Repülőtér 3-as terminálja így alig több mint egy évig lesz használatban, ennek ellenére mégis szükség volt rá, mivel nem tudták volna megfelelően kiszolgálni az utasokat.

 

B

Becslések szerint 2025-re Dubai lehet a világ legnagyobb légiforgalmi csomópontja

Az új repülőtérnek köszönhetően az Emirates a jövő év végétől még több járat indítását tervezi afrikai országokba és az indiai szubkontinensre, tekintettel a növekvő igényekre, mivel ezeket a területeket és Dubai-t egyre több szál köti egymáshoz, főként gazdasági területen.

 

Az épülő Jebel Ali Repülőtér makettje

 

Becslések szerint 2025-re Dubai lehet a világ legnagyobb légiforgalmi csomópontja, ezért a kormány igen jelentős összegekkel járultak hozzá légi közlekedés fejlesztéséhez.
Eddig a legújabb és legmodernebb Airbus illetve Boeing repülőgépek beszerzésére, illetve a Jebel Ali repülőtereinek az építésére fektettek be jelentős összegeket amivel az Emirates légitársaság fog a világ legnagyobb szállítórepülőgép flottájával rendelkezni.
A becslések szerint Dubai repülőterei 2020-ra évi már 70 millió utas és 12 millió tonna áru fogadására lesznek képesek, és ez a kapacitás nem is marad kihasználatlanul.

 

SZG - Dubai Online

Fórum Dubai ->

Dubai hotelek, repülőjegy, last minute akciós utak, online foglalás a legkedvezőbb árakon!
Információk, hírek, érdekességek Dubairól. Dubai Online - a No.1 Dubai utazási portál.
Copyright 2011 - MCOnet Hungary Minden jog fenntartva!