Belépés a foglaláshoz
Három év töretlen fejlődés - Shaikh Mohammad Bin Rashid Al Maktoum uralkodásának harmadik évfordulóját ünnepli Dubai
Shaikh Mohammad Bin Rashid Al Maktoum uralkodásának harmadik évfordulóját ünnepli Dubai. Az Egyesült Arab Emirátusok miniszterelnöke, alelnöke és Dubai uralkodója 2006 január 4-én követte bátyját annak halálát követően az uralkodói pozícióban.

 

Dubai fejlődése nem csak töretlenül folytatódott, nagy mértékben fel is gyorsult az eltelt három év alatt. Igazi világvárossá, gazdasági-kereskedelmi és leginkább turisztikai központtá vált a rendkívül tudatos és jól megszervezett állami irányítás révén, a neve egybeforrt az eredményes és jó kormányzat fogalmával.

Másrészt a fejlődés jelentős mozgatórugója volt az a 2006. március 14-én érvénybe léptetett törvény, mely külföldi állampolgárok számára is biztosítja földterületek tulajdonjogát Dubai egyes területein. Ez a törvény számos vállalkozást ösztönöz arra, hogy itt alapítson kirendeltséget, leányvállalatot, vagy vásároljon ingatlant. Emellett kialakult egy trend, mely szerint világhírű sztárok, színészek, zenészek, sportolók között immár divattá vált földterületet, ingatlant vásárolni Dubai-ban, főként a Palm illetve a World mesterséges szigeteken.

 

 Al Maktoum

Shaikh Mohammad Bin Rashid Al Maktoum, Dubai uralkodója, az Egyesült Arab Emirátusok miniszterelnöke és alelnöke

 

Az Al Maktoum család az arab Ban Yasi törzs egyik legerősebb nemzetsége volt, mely 1833 -ban telepedett meg tartósan a mai Dubai City területén, a kikötőként kiválóan használható Dubai Creek öböl mellett.
A Maktoum család tagjai a híres Al Bu Falasah nemzetség leszármazottai, ez a beduin törzs volt a vezetője annak a laza törzsszövetségnek, mely a mai Egyesült Arab Emírségek (UAE) területét tartotta uralma alatt, vérségi kapcsolatban áll velük az UAE többi emírségét uraló család is.

Emirates Tower

Dubai gazdagságának és fejlődésének egyik jelképe, az Emirates Tower



Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa ugyan az Al Nahyan dinasztia által vezetett Abu Dhabi, a gazdasági vezető szerepet az 1970 -es évektől folyamatosan Dubai vette át. 1979 -tól Dubai uralkodója egyben Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke is, és több fontos politikai funkció illetve állami cég irényítása is a családtagok kezében található.

 

 

Sheikh Zayed Road

Dubai főútja, a Sheikh Zayed Road éjszakai kivilágításban (A képre kattintva nagyítva jelenik meg!)


Ez a Dubai -ban 1971 -től uralkodó sejknek, az Egyesült Arab Emírségekben és az arab világban egyaránt nagy tiszteletnek örvendő Rashid II ibn Said Al Maktoum -nak (a második ezen a néven) köszönhető. Ő volt az a bölcs és előrelátó vezető, aki tulajdonképpen megálmodta a mai modern, a kőolajtól és földgáztól gazdaságilag függetlenedő Dubai -t.

 

A Burj Al Arab, a világ legmagasabb hotelje

A Burj Al Arab, a világ legmagasabb hotelje, és egyben egyik legdrágább hétcsillagos szállodája (A képre kattintva nagyítva jelenik meg!)

 

Dubai bevásárlóturizmus

Dubai a bevásárlóturizmus közkedvelt célpontja, a képen a híres Gold Souk, azaz Aranybazár egyik üzletének a kirakata látható (A képre kattintva nagyítva jelenik meg!)


Az ekkortól kezdődő felemelkedésnek persze az emirátus területén 1971 -től feltárt kőolaj volt fő mozgatórugója, viszont Al Maktoum sejk vitathatatlan érdeme, hogy a befolyó dollármilliókat az olajtól független infrastruktúra és turizmus fejlesztésére fordították. Ennek köszönhetően manapság már Dubai bevételeinek több mint 90 százaléka nem a kőolajból származik, vagyis a készletek kifogyása nem fenyeget a gazdaság katasztrofális összeomlásával.
Az álom megvalósítása már fiaira várt, az ezen a néven másodikként uralkodó Rashid Al Maktoum 1990 – 2006, fia, a harmadik Rashid Al Maktoum pedig bátyja 2006 -os halálától vezeti Dubai -t tovább a már megkezdett úton.

 

SZG - Dubai Online

Fórum Dubai ->

Dubai hotelek, repülőjegy, last minute akciós utak, online foglalás a legkedvezőbb árakon!
Információk, hírek, érdekességek Dubairól. Dubai Online - a No.1 Dubai utazási portál.
Copyright 2011 - MCOnet Hungary Minden jog fenntartva!