

Ezeket az ún. Tarnakis pálmafákat, négy évvel ezelőtt vásárolta a dubai-i önkormányzat a Seychelles-szigetektől, mivel ezek bírnak a legjobban alkalmazkodni az itteni igen forró klímához.
A fákat két évig fedett területen, mesterségesen kialakított atmoszférában tartották, hogy kellőképpen megerősödjenek és megfelelő magasságot érjenek el, majd a szabadban tartották őket, hogy megszokják a klímát. Száz példányt már 2006 szeptemberében kiültetettek a Dubai-i Nemzetközi Repülőtérhez vezető út mentén, próbaképpen mennyire bírják a helyi viszonyokat.

A fákat két évig fedett területen, mesterségesen kialakított atmoszférában tartották
Kilncvenöt pálmafa maradt meg ezek közül ami így tehát 95 százalékos sikert jelentett.
Ezek a pálmafák nem csak a forróságot, hanem a hűvös, száraz klímát is jól elviselik, emellett a sós vizet is kibírják, mivel eredet élőhelyükön is a többnyire a tengerparton nőnek.
A Tarnakis pálmák elérik a tíz méteres magasságot a törzsük pedig a 15 centiméteres átmérőt, a leveleik 1-2 méter hosszúak.

A Tarnakis pálmafákat, négy évvel ezelőtt vásárolta a dubai-i önkormányzat a Seychelles-szigetektől
Lévén Dubai a világ egyik legmelegebb éghajlatú országa, a város vezetői komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a különösen nyáron nehezen elviselhető, forró és száraz klímát zöld növények telepítésével enyhítsék, melyek persze árnyékot is adnak.

Dubai parkjairól érdemes tudni az ide látogatóknak, hogy a legtöbbjük zárt, és fizetni kell a belépésért, ezért cserébe viszont mindenütt magas színvonallal és pedáns tisztasággal találkozhatunk
A nagyarányú parkosítási programmal az a távlati céljuk, hogy a város lakóira fejenként minimum 23 négyzetméteres zöld terület jusson, így 2011 -ig 3.15 százalékra növelik Dubai parkosított területeinek arányát mely jelenleg 1.15 százaléknál tart.
SZG - Dubai Online