

Megszokhattuk már, hogy Dubai városában zajlanak a világ leglenyűgözőbb és legköltségesebb építészeti és turisztikai projektjei, ezek közé tartozik a Hydropolis Underwater Hotel, mely a világ első, de nem az egyetlen vízalatti luxusszállodája lesz.
Képzeljünk tehát el egy szállodát, mely a tenger felszíne alatt 22 méterrel található, és amelynek plexiüveg ablakain keresztül a nap 24 órájában gyönyörködhetünk a Perzsa-öböl vízalatti élővilágában, miközben luxusszínvonalú kiszolgálást nyújtanak a számunkra!
A Hydropolis-t bemutató rövid videó
A Hydropolis Underwater Hotel and Resort ötlete egy német építész, Joachim Hauser agyából pattant ki, akit gyerekkora óta érdekel a tenger élővilága, és régóta foglalkozott már egy vízalatti hotel megépítésével. Ehhez elsősorban támogatókra és pénzre voltszüksége. Szerencséjére az ötlet felkeltette a dubai-i Crescent Hydropolis Holdings LLC vezetőinek a fantáziáját is, akik biztosították az építkezéshez szükséges összeget.

A Hydropolis a levegőből
A 260 hektár területű Hydropolis három fő részből áll.
Az első a szárazföld felé magasló, hullámot formázó dóm, ahol a vendégeket fogadják, a második a valamivel több mint 500 méter hosszúságú üvegezett falú alagút, melyben mini-vasúton szállítják a látogatókat a szálloda tengeralatti elterülő részéhez ahol a lakosztályok is találhatók.

Ez a rész félgömb alakú, mivel ez a forma viseli el a legjobban a tengervíz ránehezedő nyomását, még egy erős vihar esetén is. A teteje a vízszint főlé magasodik, így a vendégek egyszerre gyönyörködhetnek közvetlen felszín alatti élővilágban és a feléjük boruló égben, a látvány napfelkeltekor vagy napnyugtakor nyújt majd igazán feledhetetlen élményt

A Hydropolis -ban 220 szállodai szoba kerül kialakításra, a lehető legnagyobb kényelemet nyújtó felszereléssel, így az építői már most a 10 csillagos luxushotelként beszélnek róla.
A komplexum valójában több mint egy különleges luxushotel, mivel itt nyílik meg a világ első tenger alatti múzeuma is, de különféle kulturális rendezvényeknek, koncerteknek, színházi előadásoknak is otthont adhat majd.
A dubai-i Hydropolis nem a világ egyetlen tengeralatti szállodája lesz, mivel Kínában, Qingdao városában is épül egy hasonló létesítmény, ez azonban később, 2010-ben kerülhet majd megnyitásra.
SZG - Dubai Online