

A kampány párhuzamosan fut a szeptembertől beinduló metróközlekedést ismertető reklámhadjárattal. Dubai vezetése óriási összegeket költött az utóbbi években a tömegközlekedés fejlesztésére. Jelenleg újabb összegeket invesztálnak a népszerűsítésébe is, hisz csak így érik el az egyik fő céljukat, vagyis hogy tehermentesítsék a város közútjait, és ezzel együtt csökkentsék a levegő szennyezettségét.
Egy modern autóbuszváró bemutatása
Több közel-keleti nagyvárossal ellentétben Dubai jól kiépített autóbusz-közlekedési rendszer működik hatvankilenc állandó járattal, mely 2006-ban kilencvenmillió utast szállított. Az utak zsúfoltsága miatt további bővítést hajtottak végre, így még ebben az évben nem kevesebb, mint hatszázhúsz új buszt vásároltak, köztük százhetven emeletest. A távlati tervek szerint még több, összesen 1616 jármű kerül beszerzésre az elkövetkező néhány év során az emirátus tömegközlekedésének a fejlesztéséhez.

Dubai egyik egyik légkondicionált buszvárója belülről
A dubai-i önkormányzat közlekedésügyi hivatala maximális kényelmet igyekszik biztosítani a utasai számára, így a járművek mindegyike légkondicionált, akárcsak a buszvárók, melyek közül a nagyobbakat elektronikus információs pulttal is ellátták.
A járműveket és a váróhelyiségeket olyan légkondicionáló rendszerrel szerelték fel, melyek egyrészt 22 Celsius fokos állandó hőmérsékletet biztosítanak, másrészt megszűrik az utcáról beáramló levegőt.
A dubai-i önkormányzat közlekedésügyi hivatala maximális kényelmet igyekszik biztosítani a utasai számára, így a járművek mindegyike légkondicionált, akárcsak a buszvárók
Dubai a világ egyik leggyorsabban terjeszkedő várasa, a becslések szerint a lakosság száma megduplázódik az elkövetkező tíz évben. Éppen ezért óriási szükség van egy jól működő tömegközlekedési rendszer kiépítésére, hiszen a járművek száma is rohamosan nő, így az utak túlterheltek és egyre nagyobb gondot jelent légszennyezés is.

Dubai jól kiépített autóbusz-közlekedési rendszer működik hatvankilenc állandó járattal
A város önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy egy minden igényt kielégítő tömegközlekedési rendszer kiépítésével ösztönözze a lakosokat az autóbuszok illetve a hamarosan szolgálatba álló metró használatára.
SZG - Dubai Online