A Tatweer véglegesítette a Dubailand fő terveit, melyek szerint az első fázis az 2011 -re kerül átadásra.
A Dubailand új hivatalos neve immár Six Flags Dubailand, miután a fő kivitelezésért felelő Tatweer a Six Flags Corporate Alliance Division vállalattal összefogva irányítja a beruházással kapcsolatos munkákat.
A Dubailand első része 2011 -re kerül átadásra, teljes elkészülte után becslés szerint évi 3 millió számítanak.
A 280 négyzetkilométeres Dubailand, melyet Dubai mostani uralkodója, Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum álmodott meg a hétcsillagos Burj al Arab szállodától, a pálma alakú mesterséges szigetek bejáratától, illetve a dubai-i nemzetközi repülőtértől egyaránt tíz percnyi autóútra található. A Dubailand területén összesen közel 50 megaprojekt valósul meg a közeljövőben, közülük a City of Arabia az egyik a legfontosabb, ugyanis lesz ugyanis a 2009-ig elkészülő városnegyed központja.
Az 1,8 négyzetkilométeres szórakoztató négy fő részből áll majd. A Ilyas & Mustafa Galadari Group Dubai befektetőcsoport 2 milliárd dolláros (375 milliárd forintos) projektje magában foglal egy gigantikus bevásárlóközpontot (Mall of Arabia), egy mesterséges mediterrán lagúnavárost (Wadi Walk), egy felhőkarcolókból álló irodaközpontot (Elite Towers) és egy Jurassic Park ihlette őslényparkot (Restless Planet) is.
A Dubailand mega szórakoztatópark makettje A Dubailand a Dubai World részvénytársaság leányvállalataként működő Tatweer ingatlanfejlesztő vállalat legnagyobb projektje, melyet a rajzfilmjeiről híres amerikai Dreamworks filmstúdió bevonásával fejlesztenek.
A közel 300 millió négyzetméteres komplexum kétszer nagyobb mint a híres Disney World annyiban különbözik a hasonló kaliforniai és floridai szórakoztatóparkoktól, hogy kínálata több tucat különböző téma köré csoportosul.
A Dubailand űrkutatási eredményeket bemutató múzeuma A Dubailand fejlesztése a szintén hozzátartozó Dubai Heritage Vision(dubai örökség látványpark) építésével kezdődött 2006-ban, amit 2007 második felétől a Dubai Outlet City kivitelezésével folytatnak.
Ezt követően kerül sor a Dubailand további részei, mint a Dubai Sport City, Motor City, és Falcon City of Wonders építésére 2009 -től.
A nagyarányú és igen gyorsan lezajló fejlesztés során többek kialakításra kerül egy lovas farm, egy Forma 1-es témapark 6 kilométeres versenypályával, egy Tiger Woods féle golfakadémia, egy űrkutatásról szóló látványos múzeum, egy hatalmas sícsarnok, valamint egy mesterséges vulkán.
A Dubailand sícsarnoka A Dubailand nagyságával és rendkívüli változatosságával mindenképpen vezető pozíciót fog betölteni a térségben, ehhez hasonlóan sokoldalú kikapcsolódási, sportolási lehetőségeket nyújtó létesítmény egyelőre sehol sem működik, és sokáig nem is lesz igazi vetélytársa.
SZG - Dubai Online
Fórum Dubai ->