A Dubai -i Emirates a világ legnagyobb légirársaságai között 1.
A Dubai -i Nemzetközi Repülőtérről az Emirátus saját légitársasága, az Emirates indítja a legtöbb járatot a világ különböző pontjai felé, de lássuk, hol is tart a légitársaság a világ legnagyobbjaihoz képest?
Dubai Emirates A dubai -i központú Emirates légitársaságot 1985 -ben alapították az Egyesült Arab Emirátusok kormányának irányítása alatt álló Emirates Group csoport leányvállalataként, bázisa a Dubai Nemzetközi Repülőtér.
Airbus A380 az Emirates színeiben, a háttérben a híres Burj Al Arab hotel Az azóta eltelt idő alatt a világ kilencedik legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát mind az utas, mind a teherszállító kapacitását illetően.
Az Emirates év végi számvetése szerint 2007-ben 99 százalékkal nagyobb tiszta nyereségét könyveltek el, mint 2006-ban, mindez az utasforgalom hasonló mértékű növekedésének, és új járatok indításának köszönhető. A rekordbevételt ráadásul az olaj és üzemanyagárak jelentős növekedése mellett érték el.
Az év áprilisától az Emirates öt országba indított új légijáratokat, így a kanadai Torontóba, Velencébe, New Castle-be, Sao Paulóba és Ahmedabad-ba.
Ezzel együtt jelenleg 97 országba indítanak állandó járatokat, ezek közül tíz csak teherforgalmat bonyolít le.
Dubai Nemzetközi Repülőtér Az adatok tükrében 2025-re Dubai lehet a világ legnagyobb légiforgalmi csomópontja, ezért a kormány távlati terveiben 300 milliárd dirhemet fektet a légiközlekedés fejlesztésére.
Eddig a legújabb és legmodernebb Airbus illetve Boeing repülőgépek beszerzésére, illetve a Jebel Ali és a Dubai World Central repülőtereinek az építésére fektettek be jelentős összegeket amivel az Emirates légitársaság fog a világ legnagyobb szállítórepülőgép flottájával rendelkezni.
A becslések szerint Dubai repülőterei 2020-ra évi már 70 millió utas és 12 millió tonna áru fogadására lesznek képesek, és ez a kapacitás nem is marad kihasználatlanul.
A Singapore Airlines Szingapúr nemzeti légitársasága, az 1947 -ben alapított Singapore Airlines a világ egyik legnagyobb légitársasága, köszönhetően a szigetállam földrajzi elhelyezkedésének és erős gazdaságának.
Az évente megtett utaskilométerek számát tekintve a Singapore Airlanes a világ tizenöt első légitársaságak közt foglal helyet, míg a szállított utasok számát tekintve a világ hatodik legnagyobb légitársasága.
Airbus a 380 -as utasszállító a szingapúri Changi repülőtéren Jelenleg száz utas- és teherszállító repülőgépet üzemeltetnek hatvanhat útvonalon, hetvenhat gépre adtak megrendelést a Boeing és az Airbus számára, további ötvenkilencre pedig opciót jelentettek be.
A Singapore Airlines bázisa a szingapúri Changi Nemzetközi Repülőtér, mely a világ egyik legmodernebb felszereltségű és legnagyobb kapacitású kiszolgáló apparátusával rendelkezik.
A Singapore Airlines Boeing 747 -es repülőgépe felszállás közben a londoni Heathrow repülőtérről A légitársaság a dubai -i Emirates után a legnagyobb megrendelője a vadonatúj és modern Airbus A380 -as óriás – utasszállító repülőgépeknek, és a világon ők állították aktív szolgálatba a típust 2007 októberében.
A Singapore Airlines összesen tizenkilenc Airbus „superjumbo” -t rendelt és további hatra jelentett be opciót, ezek a sorozatos csúszások miatt várhatóan 2010- ig kerülnek leszállításra.
Jelenlegi flotta:
5 Airbus A340–500
2 Airbus A380–800
20 Boeing 747–400
46 Boeing 777–200ER
12 Boeing 777–300
10 Boeing 777–300ER
Megrendelések
19 Airbus A330-300
20 Airbus A350XWB-900 (+20 opció)
18 Airbus A380-800 (+6 opció, átadva 2)
9 Boeing 777-300ER (+13 opció)
20 Boeing 787-9 (+20 opció)
SZG - Dubai Online
Fórum Dubai ->