Belépés a foglaláshoz
Késés nélkül kezdi meg működését Dubai első metróvonala
Dubai Metro

Matter Al Tayer a dubai-i önkormányzat közlekedésügyi hivatalának igazgatója szerint egyetlen nappal sem késik a város első metróvonalának üzembeállítása.

Matter Al Tayer sajtókonferencián cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a korábban bejelentett 2009.szeptember 9-i dátumhoz képest több napos csúszással indul be a közlekedés a Vörös Vonalon. „Továbbra is tartjuk magunkat a szeptember 9-hez, egy napot sem késünk. Az valószínű, hogy néhány metróállomás még nem lesz teljesen kész erre az időpontra, erről majd augusztus végén tudunk nyilatkozni. Ennek az oka egyébként az, hogy az állomások környékén késhetnek bizonyos járulékos munkákkal, mint pl. a gyalogjárók kövezése, maguk az épületek elkészülnek a fenti időpontra.”


Dubai Metro

 


Dubai Google térképe

A városi polgári védelem szakemberei már a múlt héten bemutatták az esetleges katasztrófahelyzetek kezelésére vonatkozó kiürítési és egyéb terveket, melyek megfelelnek a nemzetközi előírásoknak, így például hétszáz méterenként alakítottak ki olyan pontokat, ahol biztonságosan el lehet hagyni a metróalagutat.

 

3067612684_3f60575fba_830_20090623100532_657.jpg

 

Szeptember 9-én indul be a közlekedés Dubai első metróvonalán

 

Az általános vélemény szerint Dubai első metróvonala több szempontból is jelentős hatást gyakorol majd a város életére, a projekt mindvégig a figyelem középpontjában állt.

Egyrészt csökkenni fog az utak zsúfoltsága és ezzel együtt a zajártalom, a levegő szennyezettségének mértéke és a balesetek száma, másrészt jelentős gazdaságerősítő hatással is számolni lehet.

 

Dubai metró

Az 52.4 km hosszúságú vörös vonalból 4.7 km fut a föld alatt, a vonalon szeptember 9-től indul be az utasszállítás

A metróvonal összeköti a város gazdasági-kereskedelmi központját több lakónegyeddel, ipari területtel és a nemzetközi repülőtérrel, valamint a főbb turista attrakciókkal, melyek így könnyebben elérhetők lesznek, ez pedig növeli a gazdasági aktivitást – nyilatkozta az RTA vezetője. Emellett az új metróállmásokon és nagyobb megállóhelyeken számos üzlethelyiség nyílik, melyek új beruházási lehetőségeket nyújtanak, ezeknek a bérelhető helyiségeknek a számát továbbra is folyamatosan bővíteni fogják.

 

Épülő metróviadukt a vörös vonal mentén

Felszínen futó metróviadukt a vörös vonal mentén

Az utasokat minden kényelemmel ellátott, légkondicionált várótermekkel és vagonokkal igyekeznek rábírni a tömegközlekedési eszközök használatára a gépkocsik helyett, melyek száma rohamosan nőtt Dubai utcáin az utóbbi években, akárcsak a város lakossága.

A szeptemberben megnyíló Dubai Metro vörös vonala 50 kilométer hosszúságú, a vágányai a város központi területein a föld alatt, a külterületeken föld feletti rámpákon futnak. Ehhez a jövő év márciusától a 20 kilométeres hosszúságú zöld vonal, a kettő együtt a világ leghosszabb metróját alkotja.

 

Épülő metróviadukt a vörös vonal mentén A Dubai Metro egyik épülő állomása

Az épülő metróállomások egyike, az épületek klimatizáltak lesznek

Egyelőre ennek a két vonalnak az építése zajlik, de terveznek további két szakaszt, a 47 kilométeres kék és a 49 kilométeresre bíbor vonalat, melyekkel a Dubai International Airport és az építés alatt álló Al Maktoum International Airport repülőtereket kötik össze egymással.

SZG - Dubai Online

Fórum Dubai ->

Dubai hotelek, repülőjegy, last minute akciós utak, online foglalás a legkedvezőbb árakon!
Információk, hírek, érdekességek Dubairól. Dubai Online - a No.1 Dubai utazási portál.
Copyright 2011 - MCOnet Hungary Minden jog fenntartva!