A dubai-i kormány döntést hozott az eddig még csak tervezett negyedik metróvonalról, mely szerint 2009-ben elkezdik az épülő hálózat lila vonallal történő kibővítését.
Idén kezdetét veszi a negyedik metróvonal kiépítése is Dubai-ban. Bár a dubai-i metróépítkezések 2006 márciusában indultak, az arab ékszerdoboz már a negyedik vonal építésébe kezd 2009-ben. Az épülő piros és zöld vonalakhoz csatlakozik a 49 km hosszú lila vonal is, mely Dubai Nemzetközi Repülőterét fogja összekötni a Jebel Ali Reptérrel. Az építkezést hozzávetőleg három évre tervezik, így várhatóan 2012 végén kerül átadásra a negyedik vonal.
A legkorszerűbb metróállomás
A lila vonal nyolc állomással rendelkezik majd, melyből három főbb állomásnál el lehet végezni a reptéri bejelentkezést, ha valamelyik utas repülni szeretne a két összekapcsolt repülőtér bármelyikéről. "Az utasok bejelentkezhetnek az állomásokon, átvehetik beszálló kártyájukat, majd minden nehézség nélkül eljuthatnak az adott reptérig a lila vonal igénybevételével." - mondta Al Tayer, a dubai-i önkormányzat közlekedésügyi hivatalának igazgatója.
Metró viadukt - leggyorsabb metró a felszín felett
A lila vonal expressz szerelvényei átlag 100km/h-val közlekednek majd, de képesek lesznek akár a 135-160 km/h-s sebességre is.
A képzeletbeli metró
Az elkészült négy vonal összekapcsolásával épül ki a kb.318 km hosszú teljes dubai-i metróhálózat, melynek befejezését 2020-ra tervezik.