
Új 20 milliárd dolláros üzleti támogatási alapot hozott létre Dubai kormánya az állami intézmények és vállalatok számára.

Új 20 milliárd dolláros üzleti támogatási alapot hozott létre Dubai kormánya az állami intézmények és vállalatok számára.
Dubai kormánya tegnap jelentette be az új 20 milliárd dolláros üzleti támogatási alapról szóló közleményt. Ez a 20 milliárd dolláros részvénycsomag a második, melyet ebben az évben kibocsátottak, az első 10 milliárd dollár értékűt az Egyesült Arab Emirátusok Központi Bankja kapta.
Egy rövid videó, mely jól érzékelteti Dubai gazdasági potenciálját
A jelenlegi csomaghoz csakis kormányzati irányítás alatt álló pénzintézmények és vállalatok vállalatok juthatnak hozzá, magáncégek nem. Mint Abdul Rahman Al Saleh, a dubai-i kormány pénzügyi minisztériumának főigazgatója nyilatkozta: „Teljesen nyilvánvaló és tiszta, hogy ez a támogatási alap kizárólag a kormánnyal kapcsolatban álló entitások részére lett kibocsátva.”

Az első 10 milliárd dollár értékűt az Egyesült Arab Emirátusok Központi Bankja kapta
A kormány egyelőre nem hozza nyilvánosságra ezek kilétét, de mint mondta bármelyik olyan cég és intézmény igényelhet belőle részesedést melyet érzékenyen érintett a tavaly kirobbant pénzügyi-gazdasági válság. Mindez reményt nyújt a leépítések elkerüléséhez, illetve a fennmaradásukhoz és a tevékenységük folytatásához.

Dubai egyi iapri negyede a Jebel Ali kikötő közelében
Az alapból kölcsönként juthatnak tőkéhez azok a vállalatok és intézmények, melyek stratégiai fontosságú tevékenységet, fejlesztéseket végeznek a kormány számára. Egy kötvényprogramot egyébként már februárban is elindítottak, segítségként a válságból való kilábaláshoz.

A kormány fő célja a takarékosság és a különféle költségek csökkentése
Dubai kormánya ezzel párhuzamosan továbbra is igyekszik olyan szabályozásokat életbe léptetni, melyek egyszerűsíti és olcsóbbá teszik a különféle hivatalos eljárásokat és csökkentik a vállalkozók terveit. Például céges regisztráció jelenlegi huszonegy részből álló procedúrája a harmadával fog csökkenni. Az általános forgalmi adó bevezetése egyelőre - akárcsak a többi GCC államban - kikerült a kormány tervei közül viszont egy új beruházásokat szabályozó törvényen is dolgoznak, melyet az év második felében fognak ismertetni.
Mindezek mellett biztató jel, hogy a legtöbb gazdasági előrejelzés szerint az év végéig akár 4-5 százalékos GDP növekedsére is lehet számatanak az
SZG - Dubai Online