

A rendőrség szóvivője, Ali Mohammad Belrashid kapitány nyilatkozata szerint az végéig ötszáz új, „smart” azaz „okos” radarkészüléket és kamerát helyeznek el Dubai útjain és közlekedési csomópontjaiban, ehhez hasonló berendezésekből jelenleg ötszáz üzemel a városban.
A Sheikh Zayed Road Dubai egyik legforgalmasabb főútja
Az új radarok rejtetten kerülnek elhelyezésre, és két külön kamerával vannak kombinálva, a kisebb, személygépkocsi, illetve a nagyobb, teherautó méretű járművek észlelésére. A szóvivő szerint ehhez hasonló, a járművek mérete között különbséget tenni képes radarberendezéseket még sehol sem alkalmaznak a Közel-Keleten.
Dubai főútja, a Sheikh Zayed Road éjszakai kivilágításban, itt ötven radar kerül kihelyezésre
A készülékek 500 méteres távolságon belül igen nagy pontossággal, ezen túl ezer méterig elfogadható pontossággal képesek mérni mindkét irányban a járművek sebességét, a forgalmi sávok teljes szélességében. Emellett nem csak a gyorshajtókat, hanem a szabálysértő vezetőket is észlelik, így pl. azokat, akik tilos jelzésen haladnak át, illetve felhajtanak az útpadkára vagy a járdára.

A rohamosan növekvő lélekszámú Dubai-nak óriási szüksége van egy fejlett úthálózatra és biztonságos közlekedési rendszerre
Az új radarberendezések kihelyezését a vasárnap kezdődött és három napon át tartó Intersec kereskedelmi kiállítás ünnepélyes megnyitóján jelentette be Shaikh Majid Bin Mohammad Bin Rashid Al Maktoum, a dubai-i kulturális és művészeti hivatal elnöke.
A város utcáin eddig ötszáz kamerával felszerelt radart állítottak üzembe, melyeknek köszönhetően az elmúlt évben 89 százalékkal, 373-ról 80-ra csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma Dubai-ban.
SZG – Dubai Online
Fórum Dubai -> Folytatódik a közlekedés biztonságáért folytatott kampány Dubai-ban
További híreink a Dubai Online- on, dubai.mconet.hu
További angol nyelvű híreink a Dubai Online-on
Dubai Webcím és
Linkajánló
Dubai Webcím és Linkajánló (angol nyelvű)
Dubai Képgaléria
DubaiVideógaléria
DubaiKépeslap
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:www.mconet.biz;