

A Jumeirah Lake Towers egyike Dubai legnagyobb ingatlanberuházásainak, melyben több helyi vállalat is részt vesz. A Dubai Jumeirah városnegyedének tengerpartjához közel, négy mesterséges tó körül kialakított negyed mintegy hetvenkilenc, 35-45 szintes felhőkarcolóból fog állni, melyek hármas csoportokban helyezkednek el.
Dubai térképe
A legmagasabb toronyháza a 66 szintes és 360 méter magas Almas Tower, melyet két tó között kialakított mesterséges szigeten építenek. A Diamond - -azaz gyémánt – nevet onnan kapta, hogy átadását követően gyémántcsiszoló üzem és tőzsde fog működni több szintjén is, egyéb irodaházak mellett.

A Jumeirah Lake Towers épülő felhőkarcolói

Az Almas Tower (középen) a Jumeirah Lakes Towers legmagasabb toronyháza lesz
A Jumeirah Lakes Towers Dubai egyik legnépszerűbb közösségi lakónegyede, amit jelez az a tény is, hogy a már átadott lakásai az ige magas áraik ellenére tulajdonosra találnak.
A népszerűség titka a lakások exkluzív kialakítása mellett – a berendezési tárgyak legtöbbjét Olaszországból és Németországból szerezték be – a lakókomplexum igen kedvező fekvésében rejlik.

Az Almas Tower alapját képező pódium
A népszerűségét elhelyezkedése és könnyű megközelíthetősége is növeli, mivel tengerpartja közelében fekszik, szinte minden ingatlan -ból kilátás nyílik a tengerpartra, illetve közel fekszik város legforgalmasabb főútjához, a Shaikh Zayed Road-hoz.
A Jumeirah Lakes Towers utolsó toronyháza 2011-ben kerül átadásra, 2008 októberében tizenkilenc már elkészült és hat további állt közvetlenül a befejezés előtt.
SZG – Dubai Online
Fórum Dubai -> Dubai ingatlan - Jumeirah Lake Towers, a toronyházak városnegyede
További híreink a Dubai Online- on, dubai.mconet.hu
További angol nyelvű híreink a Dubai Online-on
Dubai Webcím és
Linkajánló
Dubai Webcím és Linkajánló (angol nyelvű)
Dubai Képgaléria
DubaiVideógaléria
DubaiKépeslap
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:www.mconet.biz;