

Az új központ megépítése 55 millió dirhembe kerül, az egész napos vészhelyzeti ügyeleten kívül lesz általános klinika, szemészet, és fogászat is. Az egészségügyi központ két alagsori szinttel és egy tetőtérbeépítéses edzőteremmel összesen 4 épületes lesz, a beépített alapterület pedig 20,853 négyzetméter.

Az Elcom épülete a DIP-ben
A DIP vezérigazgatója, Omar Al Mesmar elmondta, a központra azért van szükség, mert a Park állandóan arra törekszik, hogy hogyan is tudná még jobban támogatni a vállalatok növekedését, és hogy tudnák még nagyobb mértékben javítani az emberek mindennapos életkörülményeit a Park lakói és alkalmazottai számára.

A Pino Morini egysége a Befektetési Parkban
Az új központ lehetővé teszi, hogy bármilyen probléma előfordulása esetén, rögtön orvosi ellátáshoz jusson a sérült, történjem a baleset a nap bármelyik szakában. A klinikán magasan képzett pszichológusok és doktorok dolgoznak majd a legújabb orvosi technológiák felhasználásával. Az épület kivitelezése 2010 végére készül el, a munkát az Al Arif szerkezetépítő vállalat kapta meg, amely szintén dubai-i székhelyű.

Egészségközpont Dubaiban
Autós körút a Befektetési Parkban
A Dubai Befektetési Park (DIP) a legnagyobb üzleti és lakó közösség a Közel-Keleten a maga több mint 1,200 vállalkozásával. A Park saját maga is egy önfenntartó város a városon belül. A 32 millió négyzetméter területű park három zónára osztható, kereskedelmi, lakó ipari és fejlesztési zónákra.
FS - MCOnet