
Ismét bővítették az elektronikus vízumigénylési szolgáltatást Dubai-ban, az emirátus tartózkodási engedélyeket kibocsátó hivatala (DNRD) teljes egészében távolról intézhetővé tette a vízumkibocsátás ügymenetét.

Ismét bővítették az elektronikus vízumigénylési szolgáltatást Dubai-ban, az emirátus tartózkodási engedélyeket kibocsátó hivatala (DNRD) teljes egészében távolról intézhetővé tette a vízumkibocsátás ügymenetét.
Azok a vízumigénylési kérelmek - akár külföldről, akár belföldről lettek megigényelve – melyeket a hivatal honlapján (www.ednrd.ae) keresztül, on-line kérelmeztek ezentúl e-mailben és SMS-ben kerülnek megerősítésre, minden további szükséges űrlap szintén on-line kerül kibocsátásra. Ezzel gyakorlatilag százszázalékosan távolról intézhetővé tették a vízumigénylési eljárást, a kérelmezőknek egyáltalán nem kell személyesen megjelenniük a hivatal irodáiban.
Egy Dubai-t bemutató rövid videó
Khalid Bin Madea Al Falasi főhadnagy, a DNRD elektronikus szolgáltatásait felügyelő vezetőjének nyilatkozata szerint a vízumigénylések 60 százalékát on-line intézik a kérelmezők, mely jelentős idő és költségmegtakarítást jelent mindkét fél, vagyis az igénylő és hivatal számára.
Az M-Visa szolgáltatást igénylőknek természetesen így is meg kell fizetniük a szolgáltatás díját, ez szintén on-line történik.

Dubai központja, a város lakosságnak több mint 80 százaléka külföldi, számuk folyamatosan növekszik
A szükséges a www.ednrd.ae honlapról lehet letölteni. Az igénylő e-mailben, PDF formátumban kapja meg a vízum kinyomtatható kétdimenziós példányát, rajta a DNRD logójával, a dokumentumot az igénylő semmiképpen sem tudja módosítani.
Az ügyfél ezzel párhuzamosan egy SMS üzenetet is kap, benne azzal az azonosító kóddal, mely a vízum kétdimenziós példányán is szerepel, az Egyesült Arab Emirátusi ajánlója (aki meghívja az ügyfelet, általában a munkaadó szokott lenni) ezzel egyidőben szintén SMS értesítést kap az vízum kibocsátásáról.
Dubai főútja, a Sheikh Zayed Road éjszakai kivilágításban (A képre kattintva nagyítva jelenik meg!)
Amikor az igénylő belép az országba, a DNRD ellenőrzőpontjain áthaladva egy speciális szkenner automatikusan leolvassa a mobiltelefonjáról a vízum kódját.
Dubai kormányzata folyamatosan bővíti a fokozatosan bevezetésre kerülő elektronikus ügyintézési rendszer szolgáltatásait, mely jelentősen megkönnyíti a turisták és lakosok, illetve cégek ügyintézését, emellett jelentős költségmegtakarítással is jár.
Az e-Government nevű rendszer lényege az, hogy a város lakói és a turisták szinte minden hivatalos ügyintézést, főként a különféle befizetéseiket elektronikus úton, az önkormányzat számítógépes - kommunikációs hálózatán keresztül intézhetik el. Ha nincs számítógépük, akkor a város különböző pontjain felállított terminálok is rendelkezésükre állnak.
SZG - Dubai Online