Az ingatlan kivitelezés nagyágyúja, a
Dubai központó Emaar bejelentette eddigi éves bevételét, és profitját.
A cég 2010 első kilenc hónapjában 8.320 milliárd dirham bevételre tett szert, ebből 2.782 milliárd dirhamra a harmadik negyedében az időszaknak. A bevételeknek köszönhetően a cég profitja az első kilenc hónapban elérte a 2.34 milliárd dirhamot. Az Emaar a bevételek, és így a profit nagy részét a vendéglátóipari beruházásainak, és a bevásárlóközpontjainak köszönheti. A bevételek 67 százalékkal magasabbak, mint 2009-ben ugyanekkor, ebből jól látszik, hogy a cég kezd kilábalni a válságból.

Többek között a Burj Khalifa lakóegységeinek a 45 százaléka is elkészült
Több beruházásának befejezése mellett az Emaar a harmadik negyedévig például átadta a világ legmagasabb épületének, a Burj Khalifa lakóegységeinek is a 45 százalékát. A bevételek növekedése mellett a cég gondolt a kötelezettségeire is, melyek 2015-ig történő kifizetésének érdekében már megtették a megfelelő lépéseket. Az Emaar elnöke szerint a vendéglátás, és a bevásárlóközpontok sikere mellett a terjeszkedési stratégiájuknak, és az ígéretes piacok kiaknázásának is köszönhetik az elért eredményt.
-TKL-
Dubai Online