Dubai önkormányzatának közlekedésügyi hivatala (RTA) terveket dolgozott ki a kerékpár és gyalogosközlekedés népszerűsítésére.
Az utóbbi években jelentős mértékben nőtt az átlaghőmérséklet Dubai beépített területein, a város önkormányzata komoly erőfeszítéseket tesz a hőség enyhítésére.
Komoly erőket fordít a megújuló energiaforrások utáni kutatásokra az Egyesült Arab Emirátusok kormánya.
Jelentős gazdaságélénkítő hatást gyakorol majd Dubai adómentes zónáira a szeptembertől beindulü metróközlekedés.
Eltörölték a korlátolt felelősségű társaságok alapításához szükséges minimális alaptőke követelményét az Egyesült Arab Emirátusokban.
Becslések szerint 2020 - ra évi hatvanmillióra nő Dubai repülőtéri utasforgalma, ennek kiszolgálására építik fel a világ legnagyobb légikikötőjét.
3.9 százalékkal növekedtek az Egyesült Arab Emirátusok nem olajexportból származó bevételei a tavalyi évben.
Dubai jövőbeni fejlődése továbbra is erősen függ a külföldi munkaerőtől és beruházóktól.
Dubai négy nagy fejlesztési vállalata összefog, hogy az egyik legjelentősebb arab fejlesztési és befeketetési központ világvárossá nője ki magát.
Új 20 milliárd dolláros üzleti támogatási alapot hozott létre Dubai kormánya az állami intézmények és vállalatok számára.
A dubai - i kormány döntést hozott az eddig még csak tervezett negyedik metróvonalról, mely szerint 2009 - ben elkezdik az épülő hálózat lila vonallal történő kibővítését.
Több mint húsz százalékkal is megnőhet a magánrepülőgépek száma az végéig a Perzsa - öböl térségében.
Megtette a kezdőlépést az országos vasúthálózat kiépítéséhez az Egyesült Arab Emírségek kormánya, megalapították az emirátusok első vasúttársaságát.
Megérkezett a bajkonuri űrközpontba a Dubaisat - 1, az Egyesült Arab Emírségek első saját fejlesztésű műholdja.
Matter Al Tayer a dubai - i önkormányzat közlekedésügyi hivatalának igazgatója szerint egyetlen nappal sem késik a város első metróvonalának üzembeállítása.
Adó és illetékcsökkentéssel ösztönzi a beruházásokat Dubai kormánya, több díjtételt csökkentenek illetve teljesen megszüntetnek.
Dr. Omar Bin Sulaiman, a Dubai - i Nemzetközi Kereskedelmi Központ igazgatója szerint fordulóponthoz érkezett Dubai gazdasága, az emirátus erősebben kerül ki a válságból, mint amilyen előtte volt.
Kevés olyan légitársaság működik a világon mint az Emirates Group, mely hazája bruttó hazai termékének közel negyedét termeli ki.
Dubai számára hamarosan véget ér a gazdasági válság időszaka, köszönhetően a kormány többszintű és hatékony beavatkozásának.
A gazdaság jelentős mértékű erősödést várják a Dubai - ban szeptembertől szolgálatba álló metrótól.